Címkék

7 db hír találat advent címkére

Asztaldíszkészítéssel kezdődött a közösségi ház programsorozata

    Decemberben, a várakozás jegyében több érdekes programot szervezett a közösségi ház a csurgói egyházak segítségével. Ezeknek az első eseménye november 29-én zajlott, amikor a felnőtteket várták a Sótonyi László Sportcsarnokba asztaldíszkészítésre. A rendezvényen több mint negyvenen vettek részt.

    Advent esti vásár

      Adventi vásárt szervezett a közösségi ház december 15-én, csütörtökön az esti órákban. A központban megtartott eseményen a közösségépítés, illetve az együttlét volt az elsődleges cél. Az általános iskolák kirakodó vásárt tartottak, lehetett forralt bort, teát inni, a kulturális műsor keretében pedig felléptek a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola diákjai, valamint a Decsi testvérek.

      A Történelmi Parkban is járt a Mikulás

        „Találkozz a Mikulással!” Ezzel a felszólítással hívták az érdeklődőket a Történelmi Park dolgozói december 5-én, hétfőn. Karácsonyi kézműves játékok, forró tea és természetesen a Télapó várta az érdeklődőket. Az eseményre nagyon sok gyermek jött el. Közülük többnek is meglepetést okoztak ezzel a szüleik.

        Adventi versek minden nap a helyi televízióban

          A Karácsony általában a gyermekek kedvenc ünnepe, az adventi készülődés pedig csak fokozhatja a várakozás hangulatát. Ennek jegyében a Csokonai Közösségi Ház és a Csurgói Városi Televízió „Adventi versek” címmel közös műsort állít össze. A produkcióban a csurgói általános és középiskolás gyerekek fognak szavalni. Ezekből december 1-jétől a városi televízióban minden nap láthatnak egy-egy verset.

          A Történelmi Parkban is járt a Mikulás

            Idén is hívták és várták a gyermekeket a közösségi ház dolgozói a Történelmi Parkba december 5-én, kedden. Karácsonyi kézműves feladatok, tea, vajas kalács és természetesen a Télapó várta az érdeklődőket. Az eseményre közel ötven gyermeket hoztak el szüleik.

            KDNP adventi összejövetel

              A Kereszténydemokrata Néppárt Somogy megyei Választmánya Csurgón rendezte hagyományos adventi összejövetelét. Az esemény díszvendége volt Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter.

              Adventi naptár Csurgó központjában

                A Csokonai Közösségi Ház dolgozói az adventi időszakban igyekeznek vidámmá varázsolni a település központját. A közművelődési intézmény átépítése miatti bezárás átrajzolta a közösség programok szervezését és lebonyolítását. Így az események a szabadtérre kerültek. Idén harmadik éve, hogy a várakozás időszakában élő adventi naptárt hoznak létre a gesztenyefasoron. A korábbi évek tapasztalata bizonyítja, hogy ezt a kezdeményezést nagy örömmel fogadták a város lakói.