Címkék
5 db hír találat múzeum címkére
A 93 éves Andrásfalvy Bertalannak az értékes munkássága előtt tiszteleg az a vándorkiállítás, melynek megnyitójára november 8-án került sor a Helytörténeti Gyűjteményben. Bedő Tamás alpolgármester gondolatait követően Burján István néprajzkutató, főmuzeológus méltatta a híres népművészeti kutatót.
Ebben az évben eddig kettő nagyszabású kiállítás volt látható a Helytörténeti Gyűjteményben. Ezeken kívül több elképzelésüket szeretnék megvalósítani az ott dolgozók. Májusban egy nagyszabású Soltra Elemér emlékkiállítást terveznek, illetve tavasszal szeretnének egy szabadulószobát nyitni, melynek munkálatai jól haladnak. Változás ettől az évtől, hogy a kiállítások megtekintése jegyvásárlással lehetséges. Természetesen a csurgói lakosok, a diákok, a nyugdíjasok és a csoportok kedvezménnyel tehetik ezt.
Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója alkalmából tablókiállítás megnyitójára került sor a Helytörténeti Gyűjteményben. A január 31-én, kedden este megtartott eseményen elsőként egy vers hangzott el, melyet követően Cseh Tamás, a Nagyatádi Ady Endre Gimnázium és Technikum igazgatója, történelem tanára nyitotta meg a tárlatot, amely február 9-ig látogatható.
Idén ünnepli megalakulásának 150. évfordulóját a Csurgói Önkéntes Tűzoltóság. Ebből az alkalomból május 3-án nagyszabású rendezvényre kerül sor, melynek része egy történelmi kiállítás a Helytörténeti Gyűjteményben. Erre várják az intézmény munkatársai a lakosság segítségét, aki bármilyen ereklyével rendelkezik a tűzoltóság kapcsán.
„Nekünk van egy galambunk. Annak a párját keressük.” A házasság hete alkalmából ezzel a címmel nyílt esküvői kiállítás a Helytörténeti Gyűjteményben február 16-án, csütörtökön délután. Az érdeklődőket Füstös János polgármester köszöntötte, majd a tárlatot Csima Edit volt anyakönyvvezető ajánlotta az érdeklődők figyelmébe megemlítve régi hagyományokat és a modern kor hozta változásokat egyaránt.