Címkék
5 db hír találat tábor címkére
Idén is megszervezte Ákli Krisztián Csurgón a nyári diákszínjátszó tábort. A főszervező elmondta, nagyon megtisztelő elismerést kapott a kéthetes esemény, hiszen megkapta a Bácskai Mihály-díjat, melyet magas szakmai szinten működő foglalkozások érdemelnek ki. Idén is nagyon sok érdeklődőt vonzott mindkét korosztályban a színésztréning.
Negyedik nyáron kerül megrendezésre a kézilabda tábor Csurgón. Növekvő népszerűségét mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy közel ötven gyermek jelentkezett rá. A szervezők ismét csak nagy gondot fordítottak arra, hogy kimagasló szaktudású szakembereket hívjanak foglalkozásokat tartani. Így eljött a táborba többek között Zsiga Gyula, a kézilabda szövetség utánpótlás szakmai igazgatója, illetve Sótonyi László is, aki az U21-es válogatottal ezüstérmet szerzett a pár hete befejeződött világbajnokságon.
Korábbi években a Balatonon, idén már az iskolákban is lehetőség nyílt Erzsébet-táborok szervezésére. A csurgói iskolák négy turnusban fogadhattak napközis gyerekeket a pályázaton nyert anyagi lehetőségnek köszönhetően. Így közel száz általános iskolás gyermek vehetett részt a tábor programjaiban, mely a kézműves foglalkozásoktól, a kiránduláson át a strandolásig, sok izgalmas eseményt tartogatott a vakációzó diákok számára.
Kettő héten keresztül zajlott idén a kézilabdatábor az elmúlt évek sikerességének köszönhetően. A szervezők ugyanis kettő korosztályra bontották a jelentkezőket a jobb szakmai munka érdekében. Természetesen idén sem hiányoztak a neves szakemberek, akik színvonalas foglalkozásokat tartottak az ifjú kéziseknek.
Három éve rendez a Superwoman's Egészségműhely táborokat a nyári időszakban, három héten keresztül. Először a 6-10, majd a 10-15 éves lányoknak, az utolsó héten pedig a felnőtteknek. A héten zajlott a legfiatalabbaké, ahol tizenketten vettek részt. A napi komoly téma átbeszélése mellett, természetesen a színes, változatos programoké volt a főszerep, ahol voltak kézügyességi foglalkozások, és természetesen mozgásos feladatok is.