Minden év októbere a mellrák elleni kampány hónapja. A „Rózsaszín Október” alkalmából világszerte nők milliói hívják fel a figyelmet a betegségre és annak megelőzésére. Városunkban már 10. alkalommal szervezte meg a Rózsaszín szalagos sétát a Magyar Rákellenes Liga Csurgói Alapszervezete. A séta a Sótonyi László Sportcsarnoktól indult az Egészségügyi Centrumhoz, majd a sportcsarnokban is fejeződött be, előadásokkal, közös megvendégeléssel. A figyelemfelhívó megmozduláshoz idén a Senior Örömtánc csoport és több mint száz civil csatlakozott.
Minden év tizedik hónapja a mellrák elleni kampány időszaka. A „Rózsaszín Október” alkalmából világszerte nők milliói hívják fel a figyelmet az őket érintő betegségre és annak megelőzésére. A Magyar Rákellenes Liga Csurgói Alapszervezete 10. éve szervezi meg ebből az alkalomból a Rózsaszín szalagos sétát.
Az alapszervezet munkáját a tagok mellett évről évre egyre több önkéntes segíti. A helyi rendezvény az országos programsorozathoz szervesen kapcsolódott.
A csurgói program nagyon sokrétű volt, amelyen fellépett a helyi Senior Örömtánc csoport Csizmadia Ágnes vezetésével, a Kolping Nagyváthy János Középiskola diákjai és a Magyar Rákellenes Liga elnöke, Rozványi Balázs is megtisztelte jelenlétével a résztvevőket.
Az esemény egyik fontos eleme a rózsaszín lufik kidurrantása, amely közben kívánságaikat mondhatják el a jelen levők. A településen egyre népszerűbb figyelemfelhívó alkalmon évről évre többen vesznek részt, amely mutatja a téma fontosságát.