Az államalapítás alkalmából megtartott augusztus 20-ai városi ünnepség, a hagyományoknak megfelelően, a mise után a Szentlélek Templom melletti Szent István szobornál folytatódott. Itt Ledniczky Miklós Jánosné, a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola tagintézmény-vezetője mondta el ünnepi gondolatait. Ezt követően került sor a koszorúzásra, majd befejezésként a résztvevők megkóstolhatták a megszentelt újkenyeret.
Az utóbbi években megszokottaknak megfelelően, az ünnepi mise részeként került megáldásra az újkenyér idén is augusztus 20-án városunkban. A Szentlélek Templomban zajló eseményt követően a résztvevők államalapítónk szobrához vonultak ki, ahol Szent István királyhoz kapcsolódó gondolatait ez alkalommal Ledniczky Miklós Jánosné tagintézmény-vezető osztotta meg az ünneplőkkel, elsőként azt emelve ki, miért fontos a múlt, miért fontos az emlékezés.
A folytatásban tovább lett méltatva Szent István királyunk. Az érdemei, amit a magyarságért, a magyarság szolgálatáért tett.
Ledniczky Miklós Jánosné államalapításhoz fűződő mondatait követően egy saját verset is elszavalt, melyet erre az alkalomra írt. A folytatásban került sor Szent István királyunk szobrának megkoszorúzására, ezzel sem törve meg az eddigi hagyományt. Az önkormányzat mellett, az egyházi és a civil szervezetek képviselői helyezték el az emlékezés virágait. Ezt követően, zárásként felszelték a megáldott és megszentelt kenyereket, melyekből természetesen most is megkínálták a szervezők a résztvevőket.
Műsor
Szeptember 16. hétfő
18.26: Diagnózis - egészségügyi magazin
19.00: Csurgói Híradó
19.16: Így történt – archívműsor
19.50: Képújság
22.00: Csurgói Híradó
22.16: Így történt – archívműsor
23.00: Diagnózis - egészségügyi magazin
23.33: Képújság
Szeptember 17. kedd
7.00: Csurgói Híradó
7.16: Képújság
10.00: Csurgói Híradó
10.16: Képújság
13.00: Csurgói Híradó
13.16: Így történt – archívműsor
14.00: Képújság
16.00: Csurgói Híradó
16.16: Képújság
19.00: Csurgói Híradó
19.16: Így történt – archívműsor
20.00: Diagnózis - egészségügyi magazin
20.33: Képújság