Címkék
6 db hír találat előadás címkére
Zenés beszélgetésre került sor a közösségi házban „… a dal szüli énekesét…” címmel. Kettő országhírű verséneklő, énekmondó érkezett műsort adni a Petőfi Kulturális Program keretében, hogy megzenésített verseket adjanak elő. Sajnos a rendezvény nem sok érdeklődőt vonzott.
Ezen a héten irodalmi előadásokra került sor a közösségi ház szervezésében. Helyszíne pedig mindkét alkalommal a Sótonyi László Sportcsarnok emeleti termei voltak. Az első 7-én, kedden este zajlott, melyet Németh István költő és irodalomtörténész tartott. Címe: „Ember és polgár leszek”.
Megtartotta legújabb rendezvényét a Csurgói Szív Egyesület április 21-én, pénteken délután. Az esemény kettő részből állt: először közgyűlésre került sor több napirendi ponttal, melynek keretében új tagok kerültek beválasztásra Nagyatádról. illetve a második felében három előadást hallhattak a megjelent érdeklődők a nyári időszakra való egészségügyi felkészülés jegyében.
A közösségi ház által szervezett irodalmi előadások második estéjére november 9-én, csütörtökön került sor. Kettő neves irodalom szakértő érkezett Keszthelyről, dr. Cséby Géza és Tar Ferenc. Előadásaik Csokonai és Festetics kapcsolatáról, illetve Vörösmarty és Deák barátságáról szóltak.
A Csurgói Szív Egyesület a 10 éves jubileumi ünnepségére meghívta a neves magyar szívsebészt, dr. professzor Papp Lajost, hogy tartson egy előadást. A Széchenyi-díjas szakember a hosszú élet titkáról beszélt, melynek során több területet is érintett. Szólt az egészséges táplálékról, az egészséges vízről, a mozgás fontosságáról, illetve a túlzott mértékű gyógyszerfogyasztás veszélyeiről.
Április 22-én, vasárnap volt a Föld Napja. Ebből az alkalomból került sor előtte héten, csütörtökön egy előadásra a közösségi ház kupolatermében. Itt Deres János beszélt általános iskolásoknak a mindennapi kincseinkről, ezen belül is az újrahasznosításról. A Kolping Nagyváthy Középiskola tanára nagyon fontosnak tartja, hogy minél előbb felvilágosítást kapjanak a diákok, hogy milyen tudatos, felelősségteljes magatartás szükséges bolygónk védelme érdekében.