Somogy vármegyei pályázati forrásból 200 millió Ft-ot nyert Csurgó a Mesevár Óvoda teljes, komplex felújítására. Ez hivatalosan most került bejelentésre egy sajtótájékoztató keretében. Ebből az összegből elsősorban az energiafogyasztás fog csökkenni jelentős mértékben az új nyílászáróknak és szigeteléseknek köszönhetően. A munkálatok már javában zajlanak, július 31-ig kell végeznie a kivitelezőnek. Szeptemberben ugyanis már itt kezdik az új tanévet a gyermekek.
Javában folynak az építési munkálatok a Mesevár Óvodánál, a nagykanizsai kivitelező cég gőzerővel végzi a tervekben meghatározott feladatokat. Régóta vártak erre a szülők, gyermekek és természetesen az intézmény dolgozói. Csurgó 2022 januárjában adott be egy pályázatot, melyen 200 millió Ft-ot nyert a felújításra. Ennek volt április 11-én, csütörtökön délután volt a hivatalos nyitórendezvénye, melyet egy sajtótájékoztató előzött meg.
A támogatás egy Somogy vármegyei kiírásnak, és nyilván a pályázat pozitív elbírálásának köszönhető. A sajtótájékoztatón Bíró Norbert kiemelte, hogy a vármegye igyekszik minden tőle telhetőt megtenni Csurgó fejlődéséért.
A sajtótájékoztatón részt vett Szászfalvi László, térségünk országgyűlési képviselője is, aki az elhangzottakat kiegészítve mondta el, mennyire fontos és nagy jelentőségű ez a beruházás.
A Csurgó Városi Óvodák vezetője, Tóthné Tamás Zsuzsanna örömét fejezte ki, hogy a jövőben méltó körülmények között folyhat a munka a Mesevár Óvodában is.
A sajtótájékoztatót követően került sor magára a nyitórendezvényre, ahol az előadások keretében bővebben kifejtésre kerültek a sajtótájékoztatón elhangzottak, kiegészítve a kivitelezést végző cég építésvezetőjének a beszámolójával, aki a pontos munkálatokról adott tájékoztatást.
Műsor
Május 16. csütörtök
17.32: Csurgói KK – MOL Tatabánya KC NB I-es bajnoki férfi kézilabda mérkőzés
19.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 12.)
19.52: Forgószínpad – színházi magazin
20.22: Otthon, otthon – dokumentumfilm
21.18: Képújság
22.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 12.)
22.52: Forgószínpad – színházi magazin
23.22: Otthon, otthon – dokumentumfilm
00.18: Képújság
Május 17. péntek
7.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 12.)
7.52: Képújság
10.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 12.)
10.52: Csurgói KK – MOL Tatabánya KC NB I-es bajnoki férfi kézilabda mérkőzés
12.20: Képújság
13.00: Csurgói Hírmagazin (2024. április 28.)
13.52: Vallási magazin – istentisztelet az Evangélikus Templomból
14.52: Képújság
16.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 12.)
16.52: Képújság
17.32: Csurgói KK – MOL Tatabánya KC NB I-es bajnoki férfi kézilabda mérkőzés
19.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 12.)
19.52: Forgószínpad – színházi magazin
20.22: Otthon, otthon – dokumentumfilm
21.18: Képújság